Sunday, July 13, 2014

Szexuális zaklatás

Egyszer csak átnyúlt az asztal felett, és megmarkolta a mellemet. Aztán visszahúzta a kezét. Először csak ültem döbbenten, aztán rábámultam, és megkérdeztem: "Megőrültél?" Vigyorogva azt mondta: "Csak megnéztem, hogy kosaras melltartót viselsz-e, már ez is baj?" Sürgősen másik munkahely után néztem.
1. A szexuális zaklatás definíciója
A szexuális zaklatás fogalma azt a magatartást igyekszik meghatározni, amelynek során valaki a nemi hovatartozása miatt szenved el zaklatást.
Jelenleg a szexuális zaklatásnak két fajtáját különböztetjük meg. Az egyik az ún. utcai, köztéri, tömegközlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken stb. elkövetett nemi alapú zaklatás, melynek gyakori formája járműveken történő fogdosás ("tapizás"), az utcán gyakran hallható "utánafütyülés", az ún. "utcai, éttermi beszólások", a "megbámulás", stb. Az ilyen zaklatást általában idegenek követik el, és a helyzetből adódóan általában röviden zajlik le. Ennek megfelelően általában kevésbé káros hatást gyakorol az elszenvedőre, de hatása így sem elhanyagolható (ld. 4. pont).
A szexuális zaklatás másik fajtája - mellyel e cikkben bővebben foglalkozunk - a munkahelyi szexuális zaklatás. A munkahelyi szexuális zaklatás jellemzően hosszabb időn át folyik, és ismerős kolléga, ügyfél, illetve, bár ez a nevéből nem derül ki, oktatási intézményben tanár is elkövetheti. Hatásairól a későbbiekben részletesebben lesz szó, de annyit már itt is érdemes megállapítani, hogy - a nemzetközi felmérések szerint - mind az elszenvedő, mind a társadalom tekintetében hosszantartó károkat okoz.
A szexuális zaklatást ma már egységesen a nemi alapú diszkrimináció egyik fajtájának tekintik, mely "magában foglalja az olyan szexuálisan meghatározott nemkívánatos viselkedést, mint pl. a testi kontaktus és közeledés, a szexuális színezetű megjegyzések, pornográf képek mutatása, szexuális jellegű követelések akár szóban, akár tettekkel. Az ilyen viselkedés megalázó lehet, egészségügyi problémákat okozhat és a biztonságérzet megrendüléséhez vezethet; diszkriminatív, amennyiben a nő okkal feltételezheti, hogy ha visszautasítja, akkor hátrányos helyzetbe kerül foglalkoztatása, felvétele, vagy előmenetele szempontjából, vagy hogy emiatt ellenséges munkahelyi légkör alakul ki körülötte".1 A szexuális zaklatásnak ez az idézett definíciója többé-kevésbé alapját képezi annak a meghatározásnak, melyet a világ különböző országaiban jelenleg használnak, ahol e jelenséget jogi szabályozás tárgyává tették egyáltalán. E meghatározást a Nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának eltörléséről szóló ENSZ egyezmény (CEDAW Egyezmény 19792) alapján létrehozott ENSZ Bizottság (CEDAW Bizottság) alkotta 1992.-ben. A Bizottság a definíciót a 19. sz. Általános Ajánlásában helyezte el, amely a nők elleni erőszak különböző fajtáinak diszkriminatív voltáról szól. A fenti definícióból kitűnően tehát az ENSZ - és nyomában az Európai Unió, valamint az egyes országok - értelmezésében a szexuális zaklatás a nők elleni erőszak egyik fajtája, mely nemi alapon diszkriminatív, így sérti a nők és férfiak között egyenlőséget, és amely különböző magatartásokkal (nem csupán szexuális szolgáltatások követelésével) is elkövethető. Ezeket a lényeges pontokat a továbbiakban részletesen megvizsgáljuk.
Bár a szexuális zaklatás fogalma már a hetvenes években megszületett, e magatartást még az emberi jogokra érzékeny országokban is csupán a nyolcvanas évek legvégén, a kilencvenes évek elején kezdték jogilag hatékonyan szabályozni. S bár a fogalmat magát meg kellett alkotni - a "szexuális zaklatás" tehát egy ún. műszó, olyasmi, mint a 19. század elején, a magyar nyelvújítás idején született "tanár" szó, amely a tanítás és az árasztó szavak összevonásából született -, a nők ezzel kapcsolatos tapasztalatai azóta és annyiban részei a nők életének, amióta és amennyiben a nők a magánszférából egyáltalán kijutottak a közszférába. A túlnyomórészt nők által elszenvedett (ld. 2. pont) szexuális zaklatás meghatározása, és elismertetése tehát egy olyan folyamat eredménye, melynek során a női jogi mozgalmak a nők addig rejtve maradt sajátos tapasztalatait az általános tudás, a tudományos vizsgálódás és a jog világába emelték. E sajátos tapasztalatok pedig azért voltak fontosak, mert mint látni fogjuk, a szexuális zaklatás súlyos személyes és társadalmi következményekkel jár.
Éppen a szexuális zaklatásnak (és más, a nők elleni erőszak körébe eső magatartásoknak) a jogi sorsa, társadalmi megítélésének változása is bizonyítja tehát, hogy érdemes önállóan is definíciókat alkotni, hiszen a nemek közötti egyenlőtlenség és az ilyen egyenlőtlenség jogi megítélése változékony és változtatható.
2. A szexuális zaklatás statisztikai adatai
E jelenség a széleskörű nemzetközi felmérések és kutatások alapján elsősorban nőket érint. Az Európai Unióban utoljára 1998.-ban készült ezzel kapcsolatos felmérés, mely azt mutatta, hogy a nőknek 30-50%-át, a férfiaknak 10%-át éri szexuális zaklatás a munkahelyén. A felmérés során az egyes uniós országokban nagymértékű eltérés volt tapasztalható: egyes országokban a nők mintegy 70-80%-a számolt be ilyen tapasztaltról. Ez az eltérés valószínűleg főként az adott országokban a társadalmi nemi szerepekről vallott általános felfogásnak, valamint a szexuális zaklatás elleni hatékony jogorvoslati lehetőségek rendelkezésre állásának a következménye.
Amennyiben az utcai, járműveken, szórakozóhelyeken, éttermekben, stb. történő, szexuális zaklatást is a vizsgálatba vonjuk, azt találjuk, hogy szinte nincs olyan nő, akit már 18 éves koráig ne ért volna ilyen, nemi alapú zaklatás.
3. Tévhitek és tények a szexuális zaklatásról
A szexuális zaklatásról számos tévhit van forgalomban, melyeket érdemes áttekinteni. Egyrészt azért, mert a tévhitek gyakran olyan mélyen beépülnek, hogy maguk az elkövetők és az elszenvedők is osztják azokat, másrészt azért, mert a tévhiteket cáfoló tények nagyban hozzásegíthetnek mindenkit ahhoz, hogy felszámolja a szexuális zaklatást a saját környeztében.
Tévhit: A szexuális zaklatás lázas üldözése megöli a munkahelyi romantikát
Tények: A nemzetközi tapasztalatok szerint nem beszélhetünk a szexuális zaklatás lázas üldözéséről. Ellenkezőleg, egy nagymértékben látens (titokban maradó) jelenségről van szó, mely csak az esetek töredékében kerül felszínre, kivizsgálásra még kisebb arányban, a szexuális zaklatás ügyekben hozott elmarasztalások száma pedig még ennél is csekélyebb. A főként amerikai híres esetek állandó emlegetése eltereli a figyelmet arról, hogy szinte nincs olyan munkahely, ahol nem fordulhat és fordul elő szexuális zaklatás, ami a nőknek, mint a fenti statisztikákból kiderül, akár 80%-át s érintheti. Szintén a nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy minden dolgozó nagyobb biztonságban érzi magát, ha a munkahelyén vannak a szexuális zaklatásra vonatkozó irányelvek és eljárási szabályok, valamint az ezek alapján kialakult kölcsönös tisztelet, mivel éppen ezek biztosítják azt, hogy a szexuális zaklatást meg lehessen különböztetni a valódi partnerkapcsolatra irányuló kezdeményezéstől.
Tévhit: Szexuális zaklatást a kiéhezett férfiak/nők követnek el, akik nem tudnak partnerhez jutni.
Tények: A zaklatók jellemzően nem egyedülállók, hanem van állandó partnerük/házastársuk. A szexuális zaklatás továbbá olyan, általában az egyenlőtlen viszonyokat kiaknázó magatartás, amely az elszenvedőjét megalázza és ellehetetleníti, így attól kizárólag az remélhet szexuális jellegű "élményt", akinek éppen az ilyen egyenlőtlenség okoz élvezetet. A szexuális zaklatással az elkövető azonban jellemzően nem valamiféle szexuális kielégítetlenséget próbál orvosolni, hanem dominanciáját, a másik személy feletti hatalmát igyekszik bizonyítani, megalapozni vagy megtartani.
Tévhit: Szexuális zaklatást csak bizonyos (pl. szakképzetlen) férfiak/nők követnek el, vagy csak bizonyos munkahelyeken (pl. gyárakban, kórházakban, stb.) követnek el, rendes munkahelyen nem.
Tény: A szexuális zaklatás jellemzően olyan magatartás, amely gyakran kötődik munkahelyi hierarchiához, kétségtelenül ismertebb felettes-beosztott viszonylatban, de egyes kutatók szerint gyakoribb az azonos rangban dolgozók között. Hasonlóképen ismert, hogy szexuális zaklatást minden munkakörben dolgozó személy elkövethet, teljesen függetlenül képzettségétől és nagyjából függetlenül a beosztásától is. A hierarchiában felfelé irányuló zaklatás valóban ritkább, de az sem kizárt.
Tévhit: A szexuális zaklatás oka a nők kihívó magatartása, "szexis" öltözködése.
Tények: Szexuális zaklatást bárki elszenvedhet, az elszenvedők közt minden féle és fajta nő megtalálható teljesen függetlenül attól, hogy az uralkodó szépségideál vagy erkölcsi normák szerint csinosan öltözködik-e, vagy sem, visszahúzódóan viselkedik-e vagy sem. Számos munkahelyen ráadásul előírás olyan ruházat viselése, amely máshol már túlzottan kihívónak minősülne (ilyen pl. a vendéglátóiparban gyakran kötelezően előírt miniszoknya), vagy olyan öltözék, amelyet egyesek egyszerűen kihívónak érzékelnek (mint pl. a menedzsmentben, vagy a médiában szokásos egyes ruházatok vagy ruházati kellékek). Egyes munkakörökben az öltözködés megválasztása a dolgozók részéről egyáltalán nem lehetséges, mégis vannak, akik pl. egy orvosi vagy ápolónői köpenyt is kihívónak érzékelnek. Az, hogy ezek közül az elkövető mit és miért érzékel kihívónak, meglehetősen önkényes. Ez a tévhit továbbá figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a zaklató maga dönt arról, kit kíván zaklatni, így nem tételezhető fel, hogy a szexuális zaklatás kiindulópontja az elszenvedő magatartása vagy ruházata volna. Ugyanolyan ruhában levők között is valószínűtlen (és meglehetősen ritka), hogy egy osztályvezető egy vezérigazgatót kísérelne meg zaklatni. A zaklatás egy olyan norma megsértése, mely az azonos munkahelyen dolgozók közti emberi tiszteletet és megbecsülést tekinti a munkavégzés alapjának, és e sérelemmel az egyenlő munkakörülményeket aláássa.
Tévhit: Szexuális zaklatás nem is létezik, a nők egyszerűen félreértik az udvarlást. E tévhit enyhébb változata: Ez egy kommunikációs probléma.
Tények: Figyelembe véve, hogy a zaklatás elszenvedői rendszerint enyhébb esetben megalázva, semmibe véve érzik magukat, súlyosabb esetben félnek és erősen traumatizálódnak, ha egyáltalán állítható valakiről az, hogy félreért valamit, az a zaklató. A zaklatás elszenvedői rendszerint pontosan tisztában vannak azzal, hogy zaklatják őket, és bár előfordul, hogy e zaklatásnak különböző okokból (egzisztenciális kényszer, szégyen, zavarban levés, bizakodás abban, hogy akkor a zaklatás abbamarad, stb.) engednek, az ilyen kapcsolat rendszerint nem mutatja az egyenrangú kapcsolat jegyeit. A zaklatónak rendszerint szintén nincsenek kétségei azzal kapcsolatban, hogy amit tesz, az a hatalmának valamifajta fitogtatása. A szexuális zaklatás jellemzően tudatos magatartás abban az értelemben, hogy a zaklatónak a zaklatás számos fázisában általában rendelkezésére áll valamely információ arról, hogy a viselkedése nem kívánatos, vagy legalább is zavarba ejtő, ám inkább az ilyen információ figyelmen kívül hagyását választja.
Tévhit: A szexuális zaklatás nem jellemző, a nők ezzel csak vádaskodnak.
Tények: A statisztikák és a látencia azt bizonyítják, hogy a nők a megtörtént esetek legnagyobb részében nem fordulnak ezzel a problémával sehová, a legkevésbé jogi útra. A szexuális zaklatás igen gyakran történik tanúk nélkül, így a zaklatott személynek a gyakran emlegetett "egy állítás - egy tagadás" helyzetben kellene megvédenie álláspontját. Tekintettel arra a nagyon is általános női tapasztalatra, hogy az ilyen helyzetekből sok jó nem szokott származni a zaklatás elszenvedőjére nézve, nemzetközi tapasztalatok szerint azok az esetek, amelyek felszínre kerülnek, nagy többségükben valóban megtörténtek. (És, mint tudjuk, azoknál jóval több.)
Tévhit: Nem kell neki jelentőséget tulajdonítani, mindenki túléli.
Tények: A szexuális zaklatást az esetek túlnyomó többségében az áldozat valóban túléli. Az adatok azonban arra mutatnak, hogy ez a jelenség olyan súlyos pszichikai, fizikai és társadalmi hatással jár, amely miatt nem szabad, és nem is érdemes bagatellizálni. Az e tévhitet cáfoló tényeket ezért külön részben mutatom be.
Tévhit: Fel kell jelenteni, és majd elítélik.
Tények: Ld. a jogi kérdésekkel foglalkozó fejezetet.
4. A szexuális zaklatás pszichés, fizikai, gazdasági és társadalmi hatásai
Nem hiszem el, hogy minden pasi azt gondolja, hogy csak úgy megbámulhat. Már nem tudom, merrefelé menjek haza. A szomszédos telken építkeznek, és nem tudok úgy hazamenni, hogy ne fütyüljenek utánam, ne szóljanak be, trágár szavakat kiabálnak utánam, és ajánlatokat tesznek. Mi van rajtam, ami ennyire feltűnő? Utálok arra menni, de nincs másik bejárat. (Kati, 16 éves)
A Moszkva téren járok haza, tegnap hazafelé menet egy fehér Volvóból egyszer csak rám ordított valaki, hogy "de jó kis kurva vagy, elvinnélek egy körre". Borzasztóan megijedtem, remegtek a lábaim, alig bírtam felszállni a buszra. (Juli, 14 éves)
Nemrég kezdtem a cégnél dolgozni. Először nem tűnt fel, hogy minden női dolgozó nagyon csendes, szinte nem is beszélnek egymással. Ugyanakkor mindenki elég feltűnően öltözik. Egy idő után behívott a főnök, és közölte, hogy nálunk az a munkastílus, hogy nem sokat beszélünk, inkább mutatunk. Nem értettem, de rábólintottam, gondoltam úgy érti, a munkánkkal bizonyítunk. Mindenki bámult, mikor kijöttem tőle. Nyilván látszott rajtam, hogy nem vagyok eléggé megdöbbenve, mert végül valamelyik kolléganőm elmagyarázta, hogy a főnök úgymond szexis öltözéket követel meg a munkahelyen, aki nem ilyet visel, nem marad sokáig az alkalmazásában. Nem tudom, mit csináljak, nagyon nagy szükségem van a munkára.
Pszichés hatások
A szexuális zaklatás az elszenvedőben azt az érzetet kelti, hogy vele valami nincs rendben. Mivel - a nők elleni erőszak többi fajtájához hasonlóan - a szexuális zaklatás esetében is jellemző az áldozat hibáztatása, a zaklatás elszenvedője is gyakran magában keresi a hibát. Mit kellett volna másképp csinálnom? Mit kellett volna felvennem ahelyett, amit felvettem? Merre kellett volna mennem? Hogyan kellett volna néznem? - kérdezi magától gyakran a zaklatásnak kitett személy. Ez enyhébb esetekben is elbizonytalanítja, tovább gyengíti helyzetét. Súlyosabb esetekben, különösen, ha a zaklatás fizikai formát ölt, és minden esetben, ha a zaklatás szexuális visszaélést valósít meg (azaz az áldozat olyan szexuális szolgáltatást nyújt, melyet az elkövető tőle elvárt), a pszichés hatások is súlyosabbak. A trauma ilyen esetekben a szexuális visszaélések utáni traumákhoz hasonló tüneteket eredményezhet. Ilyenek lehetnek a mardosó önvád, az öngyűlölet, az önpusztító magatartásokba való menekülés (alkohol, tudatmódosító szerekkel - nyugtatókkal, kábítószerrel - való visszaélés, más néven anyagabúzus), depresszió, szorongás, félelem, rettegés, düh, öngyilkossági késztetések.
Fizikai hatások
Még a relatíve enyhébbnek nevezett köztéri zaklatás esetén kialakulhatnak azok a tünetek, melyek a zaklatást elszenvedő személy életét megnehezítik. Így pl. kialakulhatnak étkezési rendellenességek (a szexuális zaklatásnak kitett személyek gyakran menekülnek bizonyos védelmet ígérőnek tűnő kövérségbe vagy soványságba), alvási zavarok, az anyagabúzus következtében előálló betegségek, függőségek, gyomor- és bélproblémák, krónikus fájdalom. Munkahelyi szexuális zaklatás esetén a tünetek egy része hosszabb-rövidebb ideig szinte mindig jelentkezik. Gyakori, hogy az áldozat megváltoztatja öltözködési szokásait, megszokott útvonalának, vagy munkahelyének megváltoztatására kényszerül, vagy életmenetében más olyan változásokat kénytelen bevezetni, melyek kihatással vannak fizikai, egészségi vagy anyagi helyzetére.
Gazdasági hatások
A szexuális zaklatásnak kitett nők leggyakrabban munkahelyük megváltoztatásával igyekeznek menekülni a probléma elől. Ez érthető is, hiszen Magyarországon egyelőre nincsenek hatékony munkahelyi szabályzatok és eljárások, valamint jogorvoslati lehetőségek a szexuális zaklatás megakadályozására. A témával kapcsolatos alacsony hazai tudatosság inkább a tévhiteknek kedvez, a zaklatott személy tehát rendszerint nem is reménykedik abban, hogy kollégái körében megértésre, segítségre találna. A munkahelyváltoztatás azonban általában megtöri a nők karrierjét, és így az amúgy is komoly fizetésbeli és munkahelyi előrejutásban tapasztalható egyenlőtlenséget tovább növeli. Komoly gazdasági következményei lehetnek az olyan egyszerűnek tűnő hatásoknak is, mint a ruházatváltoztatás. De a gazdasági következmények nem csupán a zaklatás elszenvedőinek az oldalán merülnek fel. A munkáltató oldalán is komoly gazdasági veszteség mutatkozhat, amikor a jól képzett munkaerő elhagyja a céget, vállalatot, illetve amikor különböző betegségei, panaszai folytán betegszabadságra kényszerül. Egy zaklató általában több személyt is zaklat egymás után vagy egyszerre, így előfordulhat, hogy egy személy miatt a vállalat többször is kénytelen új és új alkalmazottakat felvenni és betanítani.
Társadalmi hatások
A szexuális zaklatás társadalmi hatásait Magyarországon még nem mérték fel (még a probléma elismertetése is gyerekcipőben jár), így itt is kénytelenek vagyunk külföldi adatokra hivatkozni. Ezek szerint nemzetgazdasági méretekben mérhető a veszteség, amit a szexuális zaklatás kezelésének elmulasztása okoz. A munkáltatóknál jelentkező, fentebb már említett gazdasági hátrányokon kívül ide sorolhatóak az egészségügyben, az oktatásban (a munkájukat elhagyni kényszerülő nők esetleges átképzése, a felsőoktatási intézményeket szexuális zaklatás hatására elhagyó diákok esetén "meg nem térülő" oktatási költség, stb.), az államigazgatásban dolgozók munkahelyelhagyása miatt az állam oldalán felmerülő költségek. Hasonlóképpen ide sorolnám azonban azt az anyagilag kevésbé mérhető kárt, amelyet a szexuális zaklatás a társadalomban az esélyegyenlőtlenség és általában a férfiak és a nők közötti egyenlőtlenség megerősítésével okoz. Ennek hatásai ugyani továbbgyűrűznek a gyermekek nevelésébe, a családba, a kultúrába, a kisközösségi politikába, és a politikai döntéshozatalba is. S viszont, amennyiben e kört a szexuális zaklatás elleni hatékony fellépés nem töri meg, a társadalmi egyenlőtlenség fenntartja a szexuális zaklatás elkövethetőségének, és az áldozattá válásnak a lehetőségét.
5. A szexuális zaklatás jogi megítélése
Az ENSZ CEDAW Bizottsága által kidolgozott, és az 1. pontban ismertetett meghatározás három lényeges elemét szükséges kiemelni:
a.) A szexuális zaklatás a nők elleni erőszak egyik fajtája
Egy erőszakfajtát akkor neveznek nemi alapú erőszaknak, ha az jellemzően kötődik az egyik nemhez az áldozati, ill. a másik nemhez az elkövetői oldalon. E meghatározás nem zárja ki a jellemzőhöz képest fordított esetek előfordulását, de statisztikai adatokból kiindulva megállapítja az adott erőszakfajtának valamely nemhez kötődését. Így pl. a nemzetközi szakirodalom és a nemzetközi jog a nők elleni erőszakként definiálja a szexuális kizsákmányolás céljából, valamint a házimunkára történő emberkereskedelmet, a családon belüli erőszakot, a nemi erőszakot és a szexuális zaklatást.
E cselekményeket, köztük a szexuális zaklatást, a cselekményeknek az áldozatokra gyakorolt hatása alapján tekintik erőszaknak, annak ellenére, hogy előfordulhat, hogy elkövetésük során az elkövető nem alkalmaz olyan fajta, vagy olyan mértékű erőszakot, melyet az egyes országok büntető törvénykönyvei erőszakként ismernek el. A nemzetközi jogi szabályozás és szemlélet azonban egységes abban, hogy a jellemzően nők ellen irányuló ilyen jogsértéseket súlyos emberi jogi jogsértésnek, és mint ilyet, a nők elleni erőszaknak tekinti, és ezért felhívja az államokat arra, hogy azok szankcionálását és hatékony visszaszorítását biztosítsák. Így egyes országokban pl. a szexuális zaklatást a büntetőjogban, máshol a polgári jogban, vagy az esélyegyenlőségi szabályok keretében, ismét máshol pedig két vagy mindhárom jogterületen belül is szabályozzák.
b.) A szexuális zaklatás nem csupán szexuális szolgáltatások követelésével, hanem más magatartásokkal is elkövethető
A nemzetközi szakirodalom és a nemzetközi jogszabályok is megkülönböztetik a munkahelyi szexuális zaklatás két formáját. Az egyik esetben az elkövető konkrét szexuális szolgáltatás(ok) nyújtásától teszi függővé a zaklatott személy munkahelyi, tanulmányi előmenetelét, foglalkoztatását, felvételét, képzéshez, vagy bármely más juttatáshoz való hozzáférését, vagy a követelt szexuális szolgáltatás megtagadása esetén az ezektől való visszatartását, kirúgását, stb. A követelés nem feltétlenül erőszakos. A munkavállalók, diákok meglehetősen érzékenyek a kollégák, főnökök, tanárok igényeire. Ez különösen igaz a női munkavállalókra/diákokra egyrészt azért, mert a női szocializációnak nagymértékben része a más emberek igényeinek való megfelelés, másrészt, mert a nőiességet és a szexuális zaklatást körülvevő tévhitek és sztereotípiák gyengítik a nők érdekérvényesítő képességét. A megkövetelt, kikényszerített, vagy igényelt szexuális szolgáltatás szintén sokféle formát ölthet az inkább megalázó jellegű cselekményektől egészen olyanokig, melyek megközelítik, vagy akár el is érik a nemi erőszak mértékét. Az ilyen szexuális zaklatást nevezik szexuális zsarolásnak, jogi nyelven quid pro quo ("ezt azért") szexuális zaklatásnak.
A munkahelyi szexuális zaklatás másik formája az ún. ellenséges környezet kialakítása. A szexuális zaklatáshoz kapcsolódó ellenséges környezet olyan munkahelyi légkör, hangulat, fizikai környezet létrehozását vagy fenntartását jelenti, melyben a munkavállaló női/emberi mivoltában sérül. Ez egyebek közt öltheti pl. a kinézetére tett - akár látszólag dicsérő - megjegyzések, szexuális tartalmú célozgatások, "szőke-nős", "anyósos", nemi-erőszak viccek, gesztusok, grimaszok, nem kívánt - nem feltétlenül szexuális töltettel bíró - érintések formáját, meztelen vagy félmeztelen nőket ábrázoló plakátok kifüggesztését a munkahelyen. A szexuális zaklatásnak e gyakoribb formájánál az érintett gyakran viszonylag sokáig csak azt érzékeli, hogy valami nincs rendben, hogy zavarban van, kellemetlenül érzi magát, vagy kihasználják, de nem tudatosul benne, hogy valóban szexuális zaklatás áldozata. Az ilyen szexuális zaklatás erősen épít arra, hogy a nők várhatóan maguk is először kifogásokat, érthető motivációkat, kommunikációs félreértést keresnek a zaklató felmentésére. Ez nem valamiféle mazochizmus, önlenyomás, mint ahogyan azt sem jelenti, hogy a zaklatott személy élvezné a "kitüntetett figyelmet". Általában nagyon egyszerű okai vannak: a tévhitek félrevezető ereje, az elkövető olyan megjegyzései, mint "ugyan már, nincs semmi humorérzéked?", az elszenvedő félelme a nevetségessé válástól, az elszigetelődéstől, a szégyen, annak - általában téves - feltételezése, hogy ezzel a problémával csak ő küszködik, tehát nyilván vele van baj. Így tehát az ellenséges környezet felszámolása során az első és egyben legnehezebb lépés az, amikor az áldozatban tudatosul, hogy vele szemben szexuális zaklatás történik, és hogy a problémát nem ő, hanem a zaklató okozza.
c.) A szexuális zaklatás a nemi alapon álló diszkrimináció egyik formája, így sérti a nők és férfiak közötti egyenlőséget
Diszkriminációnak az olyan jogsérelmeket nevezik, amelyek során a sérelmet szenvedett személy valamely hátrányt szenved el úgy, hogy e hátrány hátterében nem fedezhető fel más - ésszerű, igazolható - indok, mint valamely társadalmi csoporthoz való tartozása. Ilyen csoport-hovatartozás többek között a nemi hovatartozás is. Közismert, hogy a nők a munka világában számos olyan hátrányt szenvednek el, melyeknek diszkriminatív voltát a jog és a társadalom intézményei csak mostanában kezdik hátrányos megkülönböztetésnek elismerni. Ilyen pl. a minden országban fellelhető fizetéskülönbség a nők kárára: hasonló értékű, jellegű munkáért a nők mindenhol legalább 20-30%-kal kevesebb fizetést kapnak mint a férfiak, már ahol egyáltalán engedik őket dolgozni. Szintén közismert a nők kétszeres munkaterhe (háztartási, család körüli és fizetett munkákban). A szexuális zaklatást azóta tekintik a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetésnek, amióta elismerést nyert egyrészt a nemhez kötöttsége, másrészt a nők munkavállalására, munkahelyi előmenetelére, az oktatásban való részvételére gyakorolt kimutathatóan káros hatása.
Az Európai Uniós szabályok
Láthattuk tehát, hogy az ENSZ Női jogi egyezménye, melyet szoktak a női jogok alkotmányaként is emlegetni, nem tartalmazza a szexuális zaklatás részletes definícióját, de az Egyezmény betartatásán őrködő Bizottság által 1992.-ban kidolgozott meghatározás magában foglalja a jelenség összes lényeges elemét. Az Európai Unió 2002.-ben hozott olyan szabályozást, mely kétséget kizáróan megadja a szexuális zaklatás meghatározását, és egyúttal leszögezi, hogy a szexuális zaklatás a nemi alapú diszkrimináció egyik fajtája. A foglalkoztatás során biztosítandó egyenlő bánásmódról szóló 1976. évi irányelv (76/207/EEC) jelentős módosítása a 2002/73/EC irányelvben történt meg, mely bevezette a korábbiakhoz képest új, korszerűbb meghatározást. Az Uniós irányelvek az Európai Unió tagállamaira nézve kötelezőek. Tekintettel arra, hogy a 2002/73/EC Irányelvet 2005. október 5.-éig minden tagállamnak - így Magyarországnak is - be kell építenie saját jogába, érdemes áttekinteni, hogy hogyan határozza meg az Irányelv 2. cikkének 1. bekezdése a nemi alapú diszkriminációt, a zaklatást és a szexuális zaklatást:
(a) közvetlen diszkrimináció valósul meg, ha valaki a neme miatt kevésbé kedvező bánásmódban részesül, részesült, vagy várhatóan ilyen bánásmódban fog részesülni, mint mások;
(b) közvetett diszkrimináció valósul meg, ha egy látszólag semleges szabály, előírás vagy gyakorlat az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest hátrányos helyzetbe hozna, kivéve, ha ez a szabály, előírás vagy gyakorlat tárgyilagosan igazolható törvényes cél érdekében történik, és az e cél eléréséhez alkalmazott eszköz megfelelő és szükséges;
(c) a zaklatás olyan, az ember neméhez kötődő nem kívánatos magatartás, melynek célja vagy hatása egy másik személy méltóságának megsértése, és megfélemlítő, ellenséges, megalázó megszégyenítő vagy támadó környezetet teremtése;
(d) a szexuális zaklatás olyan, szexuális jellegű, nem kívánatos testi, szóbeli vagy non-verbális magatartás, melynek célja vagy hatása egy másik személy méltóságának megsértése, és megfélemlítő, ellenséges, megalázó megszégyenítő vagy támadó környezetet teremtése.
Magyar szabályozás
Magyarországon szinte minden átfogóbb jogszabály tartalmaz az egyenlő bánásmód követelményéről szóló általános elveket megfogalmazó paragrafust. Így az egyenlő bánásmód követelményét és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát előírja az Alkotmány, az Egészségügyi törvény, a Büntető és a Polgári törvénykönyv, valamint a Munka törvénykönyve. Ez utóbbi rendelkezik az egyenlő bánásmód követelményének biztosításáról, arról, hogy az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének következményeit orvosolni kell, valamint arról, hogy a munkáltató eljárásával kapcsolatos vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy eljárása az egyenlő bánásmód követelményét nem sértette. Ez utóbbi az ún. bizonyítási teher megfordítása. Ha tehát a munkavállaló úgy gondolja, hogy őt valamely védett társadalmi csoporthoz való tartozása miatt diszkriminatív módon küldték el a munkahelyéről, ő maga csak azt köteles bizonyítani, hogy neki pl. felmondtak, míg a munkáltatónak kell bizonyítania azt, hogy a felmondás valójában nem sértette az egyenlő bánásmód követelményét.
E jogszabályok azonban inkább csak afféle kinyilatkoztató funkcióval rendelkeztek mindeddig a magyar jogban. A Munka törvénykönyvében foglalt jogok megsértése esetén pl. ún. munkaügyi pert lehet indítani, ám a diszkrimináció megállapítása eddig elenyészően kevés számú perben sikerült. Hasonlóképpen sikertelenek, sőt, általában meg sem indulnak a szexuális zaklatás miatt a többi törvény alapján álló perek. Így nincsen példa arra, hogy hatékony jogorvoslatot tudott volna nyújtani a Polgári törvénykönyv a személyhez fűződő jogok alapján, a Büntető törvénykönyv pl. a kényszerítés, vagy a személyi szabadság megsértése elnevezésű tényállások alapján, arról nem is beszélve, hogy az Alkotmány alapján gyakorlatilag nem lehet pert indítani Magyarországon, mivel a bíróságok ettől általában elzárkóznak. Az első - és talán mindmáig az egyetlen -, nemi hovatartozás (és kor) alapján történt megkülönböztetés miatt indított per 1997.-ben folyt Magyarországon. E jogi elégtelenség fő oka - mint alább látni fogjuk - éppen a hatékony szabályozás hiánya.
Az alább ismertetendő "Esélyegyenlőségi törvény" 2003.-ban a Munka törvénykönyvébe iktatott egy új, 70/A.§-t. Eszerint a "munkáltató és a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet - szakszervezet hiányában az üzemi tanács - együttesen, meghatározott időre szóló esélyegyenlőségi tervet fogadhat el", [mely] tartalmazza a munkáltatóval munkaviszonyban álló, hátrányos helyzetű csoportok, így különösen a nők […] foglalkoztatási helyzetének - így különösen azok bérének, munkakörülményeinek, szakmai előmenetelének, képzésének, illetve a gyermekneveléssel és a szülői szereppel kapcsolatos kedvezményeinek - elemzését, valamint a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre megfogalmazott céljait és az azok eléréséhez szükséges eszközöket, így különösen a képzési, munkavédelmi, valamint a munkáltatónál rendszeresített, a foglalkoztatás feltételeit érintő bármely programokat". Nem nehéz belátni, hogy bármely szépen hangzó ötletek is legyenek ezek, a törvény nem megy tovább annál, mint hogy egy amúgy is nyitva álló lehetőséget javasoljon a munkavállalók érdekképviseleteinek és a munkáltatóknak. Mégis érdemes megfontolni e lehetőséget, hiszen elképzelhető, hogy az ötlet egyébként nem merülne fel a munkavállalókban. Az esélyegyenlőségi terv pl. magában foglalhat olyan képzéseket, programokat, melyeket a munkavállalók a munkahelyi szexuális zaklatás kiküszöbölésére, megszüntetésére rendeltetnek meg a munkáltatóval.
Ugyanakkor érdemes tisztában lenni azzal, hogy Magyarországon továbbra sincs egyáltalán semmilyen jogszabály, amely a szexuális zaklatást nevesítené. Nem változtatott e helyzeten az esélyegyenlőség biztosítása szempontjából olyannyira várt törvény, a 2003. év CXXV. tv. az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról sem. E törvény 7. §-ának (1) bekezdése meghatározza az egyenlő bánásmód követelményének megsértését, mely "a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás" formáit öltheti.3
Tekintettel arra, hogy bár e törvény sem nevezi meg a szexuális zaklatást, mint az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének egyik formáját, mégiscsak várható, hogy a jelenleg rendelkezésre álló jogszabályok közül e jogszabály alapján lehet majd leginkább jogorvoslathoz folyamodni, érdemes idézni, hogy a törvény mit ért e fogalmakon.
Az egyenlő bánásmód megsértésének esetei az esélyegyenlőségi törvényben
Közvetlen hátrányos megkülönböztetés
A törvény 8.§-a határozza meg a közvetlen hátrányos megkülönböztetést. Eszerint "ilyennek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője (a továbbiakban együtt: tulajdonsága) miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban". A törvény 19 társadalmi csoportot nevez meg (köztük a nemek csoportját), és nem zárja ki az "egyéb" kategóriába eső csoportokat sem, amelyek ilyen megkülönböztetésnek lehetnek kitéve.4
A szexuális zaklatás jellemzően a nemi alapú megkülönböztetést valósítja meg, de előfordulhat más csoport-hovatartozás alapján is, amelyet az elkövető valamiképpen a szexualitáshoz kötődőként érzékel. Ilyen pl. a meleg és leszbikus személyek szexuális zaklatása, melynek alapja a heteroszexizmusként ismert előítélet. Az is előfordul, hogy a zaklatót nem csupán szexizmusa (a nőkkel szembeni előítéletek, illetve olyan merev nemi szerepfelfogás, melynek nyomán a nőket kevésbé értékes személyként értékeli valaki), hanem rasszizmusa, vagy egyéb előítéletei is motiválják a szexuális zaklatás elkövetésében.
A közvetett hátrányos megkülönböztetés
A törvény 9.§-a szerint "közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz." Itt tehát azokról az esetekről van szó, amikor pl. a munkafeltételek, pályázati-, felvételi-, vagy az oktatási feltételek, a jogérvényesítés lehetőségei látszólag nem tartalmaznak megkülönböztetést, látszólag tehát mindenki számára azonos feltételekkel nyitva áll az adott lehetőség, ám kimutatható, hogy egyes csoportok attól egyéb hátrányaik folytán el fognak esni.
A szexuális zaklatás szabályozásának hiánya pl. éppen ilyen közvetett diszkriminációt valósít meg, mivel sértettjei elsősorban nők, akik azonban a hiányos szabályozás miatt nem tudnak megfelelő jogorvoslathoz jutni, míg helyzetük látszólag a férfiakéval azonos. A jelenlegi helyzetben a férfiak ugyanúgy nem tudnának megfelelő jogorvoslathoz jutni, csakhogy a szexuális zaklatásnak kitett férfiak száma a valóságban annyival kevesebb, hogy e különbség már megteremti a két csoport közötti egyenlőtlen bánásmódot.5
Zaklatás, jogellenes elkülönítés, megtorlás
E három fogalmat az esélyegyenlőségi törvény 10. §-a határozza meg.
(1) Zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő magatartás, amely az érintett személynek a 8. §-ban meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása.
(2) Jogellenes elkülönítésnek minősül az a magatartás, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek csoportját másoktól - tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indok nélkül - elkülönít.
(3) Megtorlásnak minősül az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget.
Látható, hogy a fenti meghatározások igyekeznek követni az EU irányelvben adott meghatározásokat, kivéve egyet: a törvénybe a jogalkotó (főképpen az Igazságügyi Minisztérium ellenállása folytán) hosszas vita után sem volt hajlandó belefoglalni a szexuális zaklatás fogalmát. Elgondolkodtató, hogy vajon miért tartott annyira a jogalkotó attól, hogy e jelenséget a törvény által elismerje, és szankcionálását biztosítsa. A hivatalos indoklás az volt, hogy a zaklatás általános meghatározása magában foglalja a szexuális zaklatást is. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban - különösen, ami a nők elleni erőszak különböző fajtáinak visszaszorítására irányuló meglehetősen hiányos törekvéseket illeti -, erősen kétséges, hogy a jogalkalmazó szervek is úgy fogják-e gondolni, mint a legtöbb, zaklatást átélt nő: hogy a szexuális zaklatás nem udvarlás és kedveskedés, hanem ellenséges, megalázó környezetet teremtő visszaélés.
Az esélyegyenlőségi törvény által biztosított eljárások (13.§)
A törvény egy olyan, országos hatáskörű közigazgatási szerv (a hatóság) létrehozását írja elő, mely
a) kérelem alapján, illetve az e törvényben meghatározott esetekben hivatalból vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy megsértették-e az egyenlő bánásmód követelményét, a vizsgálat alapján határozatot hoz;
b) a közérdekű igényérvényesítés joga alapján pert indít a jogaikban sértett személyek és csoportok jogainak védelmében; c) véleményezi az egyenlő bánásmódot érintő jogszabályok tervezeteit;
d) javaslatot tesz az egyenlő bánásmódot érintő kormányzati döntésekre, jogi szabályozásra;
e) rendszeresen tájékoztatja a közvéleményt és a Kormányt az egyenlő bánásmód érvényesülésével kapcsolatos helyzetről;
f) feladatainak ellátása során együttműködik a társadalmi és érdek-képviseleti szervezetekkel, valamint az érintett állami szervekkel;
g) az érintettek számára folyamatos tájékoztatást ad és segítséget nyújt az egyenlő bánásmód megsértése elleni fellépéshez;
h) közreműködik az egyenlő bánásmód követelményével kapcsolatban nemzetközi szervezetek, így különösen az Európa Tanács számára készülő kormányzati jelentések elkészítésében;
i) közreműködik az Európai Unió Bizottsága számára az egyenlő bánásmódra vonatkozó irányelvek harmonizációjáról szóló jelentések elkészítésében;
j) évente jelentést készít a Kormánynak a hatóság tevékenységéről és e törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatairól.
A hatóság által nyújtható jogorvoslati lehetőségek (16. §)
(1) Ha a hatóság megállapította az e törvényben foglalt, az egyenlő bánásmód követelményét biztosító rendelkezések megsértését
a) elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését,
b) megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását,
c) a jogsértést megállapító határozatát nyilvánosságra hozhatja,
d) bírságot szabhat ki,
e) külön törvényben meghatározott jogkövetkezményt alkalmazhat.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkövetkezményeket az eset összes körülményeire - így különösen a sérelmet szenvedettek körére, a sérelem következményeire, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására és a jogsértő teljesítőképességére - tekintettel kell meghatározni.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmények együttesen is alkalmazhatóak. (4) Az (1) bekezdés d) pontja alapján kiszabott bírság összege ötvenezer forinttól hatmillió forintig terjedhet. A bírság a Köztársasági Esélyegyenlőségi Program költségvetési előirányzatát illeti.
Mint látható, a hatóság nem lesz jogosult arra, hogy a sértett(ek)nek kártérítést ítéljen meg. Kártérítési igény esetén tehát változatlanul a polgári jogi bírósághoz kell majd fordulni, ami természetesen tovább nehezíti a sérelmet szenvedett személyek jogi helyzetét. A hatóság felállításának határideje 2005. január 1.
6. A szexuális zaklatás elleni hatékony fellépés
"Munkába menet és jövet egy parkon át vezet az utam, ami mindig tele van fiúcsapatokkal. Szinte minden nap beszóltak, már féltem elindulni. Elegem lett, és kiderült, nem is vagyok egyedül: kolléganőim között is volt, aki hozzám hasonlóan már nem bírta elviselni a parkban összeverődött fiatalok megjegyzéseit. Újabban, ha tehetjük, együtt megyünk. Ha nem tudunk egyszerre végezni, vagy egyszerre indulni, nem járok már arrafelé. Kerülök, de legalább az idegeimet megkímélem."
******
"Eldöntöttük, hogy nem nézzük tovább a munkahelyünkön kifüggesztett meztelen nőket ábrázoló plakátokat. Ahányszor egy férfi kollégám rám nézett, mindig arra gondoltam, most biztosan méricskél, megnézi, a plakáton szereplő nő, vagy én vagyok jobb. Gyakran tényleg össze is hasonlítottak velük. Persze nem én nyertem, hanem a modell. Elegem lett, és a kolléganőimnek is. Meztelen, nagyon csinos férfiakat ábrázoló képeket vittünk be, és kifüggesztettük őket ahol csak értük. Két nap múlva lekerült az összes plakát a falakról. Nőké és férfiaké is, mind."
******
"Az osztályvezetőnknek az volt a szokása, hogy amikor odajött hozzám, hogy valami munkát kiadjon, mindig rendkívül közel állt. Általában ilyenkor átkarolta a vállamat, amit még valahogy elviseltem, bár nem volt kellemes. Olyan volt, mintha birtokolni akarna, és egyúttal valahogy atyáskodni is felettem. És a bizalmaskodás is zavart. Aztán egyszer csak rászokott arra, hogy már nem átkarolt, hanem beszéd közben a fenekemre tette a kezét. Nagyon kellemetlen volt, egyáltalán nem tudtam figyelni arra, amit mondott, teljesen lekötött, hogy most mit tegyek. Próbáltam köhécselni, csúnyán nézni, de ő csak mosolygott, mintha a világ legtermészetesebb dolga történne. Ezt nem csak velem csinálta, hanem szinte minden közeli kolleganőnkkel is. Volt a cégnél valami asszertivitás-tréning, amin mindannyian részt vettünk, és onnan kaptuk az ötletet. Megbeszéltük, hogy egyik reggel az egész osztály összes női dolgozója fél órával korábban jön be, és kitalálunk valamit. Valaki felvetette, hogy egyszerűen vegyük le a kezét a fenekünkről egy határozott mozdulattal. Elkezdtük gyakorolni. Egyáltalán nem ment olyan könnyen, mint hangzik, igaz, közben rengeteget nevettünk. Arra jutottunk, hogy a leghatásosabb, ha jól megragadjuk a kezet, és szinte ledobjuk, vagy lerántjuk magunkról, miközben mi is úgy csinálunk, mintha a világ legtermészetesebb dolga történne. Ekkor már nem volt szabad nevetni, mert az elvette a dolog súlyát. Mire a főnök bejött, már mindenkinek a kezében volt a mozdulat, csak az alkalomra "vártunk". Aznap mindenki, akinek megfogta a fenekét, a derekát vagy átkarolta a vállát, ezzel a mozdulattal válaszolt, de nem szóltunk semmit. Egy idő után behívott a szobájába. Elég zavarban volt, és megkérdezte, hogy van-e valami baj. Furcsa volt, hogy nem érti, de gondoltam, akkor elmondom szóban is. Mondtam, igen, van. Azt akarjuk, hogy soha többé ne nyúljon hozzánk, és ezzel kijöttem a szobájából. Soha többé nem nyúlt hozzánk."
******
"Mint fentebb kiderült, a szexuális zaklatás megszüntetésének, megakadályozásának szinte legkevésbé hatékony módja - sajnos - a jogrendszer igénybe vétele. Érthető tehát, hogy a zaklatásnak kitett személyek igyekeznek olyan hatékony megoldásokat találni, melyek viszonylag rövid idő alatt és viszonylag nagy áldozatok nélkül is biztosítani képesek a munkahely, lakókörnyezet, vagy oktatási intézmény számukra is biztonságos "használatát"."
******
"A szexuális zaklatás sértettjei gyakran folyamodnak olyan taktikákhoz, melyektől a zaklatás abbamaradását remélik. Ezek közül a legegyszerűbbnek az elkerülési technikák látszanak, azonban a sérelmet szenvedett személynek gyakran nagy árat kell fizetnie a viszonylagos nyugalomért. A hosszas kerülőutak választása, a munkahelyen a zaklató kolléga, oktatási intézményben a zaklató oktató elkerülése néha nem csak nehézkes, hanem esetleg lehetetlen. Előfordulhat, hogy az áldozat egészen a lakhely-, oktatási intézmény- ill. munkahely-változtatásig is elmegy, mivel nem lát más kiutat a helyzetéből."
******
Az e pontban idézett sikeres történetek egyik legfontosabb tanulsága, hogy a hasonló helyzetben levők közötti szolidaritás rendkívül fontos, és megerősítő hatással van. A zaklatók szinte soha nem egyetlen személyt zaklatnak, így van esély arra, hogy sikerül szövetségest, de legalább "sorstársat" találni a kollégák, diáktársak között. Sajnos jó néhány olyan történetről is hallani, amikor mások nem hajlandóak az éppen zaklatott személy mellé állni. Mégis érdemes megpróbálni, mivel a zaklatás önmagában is nagyon elszigetelő, és különösen fennáll az elszigetelődés veszélye akkor, amikor valaki elhatározza, hogy fellép ellene. Jó tehát előre feltérképezni, hogy lehet-e a kollégák közül számítani valakinek a segítségére. Ne feledkezzünk meg a férfiszövetségesekről sem! Természetesen nem minden férfi zaklató, sőt, vannak, akiket nagyon is zavar kollégájuk zaklató viselkedése, csak nem tudják, mit tehetnének.
A szexuális zaklatást, mint a nők elleni erőszak megannyi más fajtáját elsősorban a titkossága, rejtettsége élteti. A szövetségesek keresése tehát önmagában is eredményes lehet, mert előfordulhat, hogy az elkövető hírt kap arról, hogy magatartásáról nyílt szó esik, és ettől megretten, zavarba jön. Amennyiben a zaklató konfrontálása mellett dönt, ennek van néhány alapszabálya, melyeket szükséges betartani ahhoz, hogy konfrontálása hatékony legyen. A konfrontálás a zaklatóval való személyes szembesülést, valójában a szembeszegülést jelenti, és ez gyökeresen különbözik attól a helyzettől, amelybe korábban a zaklató magatartása miatt kényszerült. A zaklatás során megélt alárendelt, kiszolgáltatott helyzetet akarja felváltani a szembefordulással, és ez rendszerint keveseknek sikerül hirtelen magatartásváltással. Ezért akár egyedül, akár csoportosan kíván(nak) fellépni a zaklatóval szemben, érdemes többször elpróbálni, amit mondani, tenni szeretne.
A zaklató legenyhébb formában történő konfrontálása a határozott kérés megfogalmazása. Ez magában foglalhatja akár az elkövető motivációinak megbeszélését is, de semmiképpen nem engedi meg, hogy eltérjen a tárgytól. A tárgy pedig a zaklatás abbahagyása.
"Nagyon kellemetlen nekem, hogy minden reggel megjegyzést teszel a frizurámra. Kérlek, hagyd abba, és többé nem szeretnék ilyesmit hallani."
"Miért gondolod, hogy vicces, amikor az iránt érdeklődsz, hogy hogy telt az éjszakám? Szerintem ez nem vicces, kérlek, hogy többé nem kérdezz ilyeneket."
Ez a technika kizárólag olyan zaklatás esetén lehet hatékony, amikor valóban feltételezzük, hogy a zaklatóban semmiféle rossz szándéka nem volt, és amikor a zaklatás maga is csak enyhe. A határozott kérés is asszertív. Ha azon kapja magát, hogy már a zaklató nehéz gyerekkoránál, vagy a sok munka miatt érzett frusztrációjánál tartanak, akkor érdemes arra gondolnia, hogy a beszélgetés nem véletlenül terelődött teljesen más irányba. A zaklatással szembeni fellépés kizárólag akkor lehet hatékony, ha az Ön igényei a zaklatás abbahagyására nem vesznek el a beszélgetés folyamán. Amennyiben valaki nem képes meghallani egy másik embernek a zaklatásmentességhez fűződő kérését, akkor az illetőről joggal feltételezhetjük, hogy nem kíván ilyen egyszerűen letenni arról a magatartásról, melyet feltehetően "a zaklatáshoz való jogának" érzékel. Ilyen esetben a beszélgetést nem érdemes folytatni, hanem valószínűleg szükségessé válik a konfrontáció határozottabb formáit alkalmazni.
A konfrontáció súlyosabb formája a határozott követelés megfogalmazása. A határozott követelés legalább három elemből áll.6 1. A kifogásolt magatartás pontos megnevezése, lehetőleg helyszínnel és időponttal ("Tegnap délután a derekamra tette a kezét") 2. A kifogásolt magatartás értelmezése ("Ez szexuális zaklatás" "Jogom van zaklatás nélkül végezni a munkámat!") 3. A követelés egyszerű, pontos, határozott megfogalmazása ("Azt akarom, hogy ez, vagy bármi hasonló, soha többé ne forduljon elő!")
A zaklató valószínűleg szintén megpróbál valamilyen stratégiát alkalmazni, hogy kibújjon a magatartásáért éppen rátelepített felelősség alól. Sok nőnek nehéz lemondani a megértő szerepről. A szexuális zaklatóval való konfrontációban azonban ügyelni kell arra, hogy ne csússzon bele ebbe a szerepbe. Itt, és most Önt kell megérteni. A zaklató viselkedésére amúgy is szükségtelen még Önnek is mentségeket keresni és találni, ezt a feladatot ő valószínűleg mindenkinél jobban el tudja látni.
A konfrontáció során tartózkodjék a finomító, enyhítő kifejezések használatától. Valószínűleg kevésbé lesz érthető és egyértelmű a mondanivalója, ha olyan szavakkal vezeti be, hogy "igazán nem akarlak megsérteni, tudom, hogy te sem azért csinálod, de nekem egy kicsit kellemetlen, hogy néha …". A határozott, egyenes felszólítások - "hagyd abba!", "ne áll ilyen közel hozzám!" "ezentúl nézz a nyakamtól felfelé, arra van a szemem!" "azonnal vegye ki a kezét a nadrágjából!" - egyszerre meglepőek a zaklató számára, és éppen annyi üzenetet közvetítenek, amennyit kell. Járműveken, utcán és munkahelyen is az a konfrontáció egyik legnagyobb ereje, hogy a zaklató nem számít arra, hogy viselkedését valaki feltárja, felhívja rá a figyelmet. Az ilyen reakciónak éppen azért van gyakran nagy hatása, mert a zaklató erre számít a legkevésbé, és mert megfordítja a helyzetet: immár ő szégyelli magát, nem az általa zaklatott személy. Járműveken többeknek bevált a fél villamoson való átkiabálás "Azonnal tegye vissza a nemi szervét a nadrágjába!" A zaklató az ilyen helyzetből általában menekülni igyekszik.
Néha elegendő a zaklató kifejezések szó szerinti visszaidézése, egy kérdés ("Mit mondtál?!") és/vagy egy határozott, rosszalló, csodálkozó, vagy értetlen nézés, amelyet kitart jó néhány másodpercig, és határozott testbeszéddel erősít meg. A testbeszéd egyébként is nagyon fontos üzenetet hordoz a konfrontáció során (is). Nem mindegy, hogy áll, vagy ül, a zaklató fölé magasodik, vagy őt inti le magához a konfrontáció során. Elvileg bármely testhelyzet lehet hatásos, ha testbeszéde többi eleme erősíti azt. A konfrontáció során akkor erősíti üzenetét, ha határozottan szembefordul a zaklatóval, és a szemébe néz. Az emberek gyakran mosolyognak, ha zavarban vannak. A kommunikációs szocializáció nyomán a nők hajlamosak mondandójukat is mosollyal, vagy a mondatokat lezáró rövid nevetéssel kísérni. A szembesítés, számonkérés során a mosoly olyan, mintha azt mondaná, "nem kell komolyan venni, amit mondok, csak úgy mondom, majd elmúlik". A rövid, felszólításokat, vagy határozott kijelentéseket tartalmazó mondatok mosolygás nélkül való elmondását lehetséges, hogy gyakorolnia kell. Ezt megteheti egyedül, vagy mások segítségével.
A hatékony konfrontáció során a zaklatónak nem nyílik lehetősége arra, hogy eltérjen a témától és a vele szemben megfogalmazott követeléstől. Ehhez az szükséges, hogy Ön ne magyarázkodjon. A konfrontáció során nem az a cél, hogy a szexuális zaklatás elkövetőjét megváltoztassa, csupán az, hogy tudomásul vétesse vele, hogy milyen magatartási szabályok betartását várja el tőle. Ezek betartásának szükségessége független attól, hogy ő érti-e, hogy ezekre miért van szükség, magáévá tette-e azt az elvet, hogy nem szabad megalázni egy másik embert. Ha mindezt nem sikerül megértenie, akkor is köteles betartani azokat a szabályokat, amelyek az Ön zaklatásmentes környezethez való jogát garantálják. Lehet, hogy meg fog változni a gondolkodásmódja, lehet, hogy nem. De még ha magában továbbra is azt gondolja, hogy igazságtalanság, hogy már nem zaklathatja Önt vagy másokat, akkor sincs joga hozzá. Amennyiben tehát a zaklató igyekszik elterelni a beszélgetést más irányokba, ragaszkodjék a mondanivalójához: anélkül, hogy magyarázkodásba kezdene, ismételje meg a követelését.
Mint a fenti esetekből látható, a csoportos konfrontáció (akár szóbeli, akár tettekkel kifejezett), azon kívül, hogy rendkívül hatékony (a leghatékonyabb) és megerősítő, még jó szórakozást is nyújthat. A csoportos konfrontációt azonban mindenképpen meg kell tervezni, mert ha csoport valamelyik tagja viselkedésével aláássa a többiek által éppen elmondottakat, azt a zaklató egészen biztosan felhasználja. Ezért, ha bármelyikük nem biztos benne, hogy részt akar venni a csoportos konfrontációban, akkor helyesebb, ha inkább oda sem megy.
Előfordulhat, hogy attól tart, hogy a zaklatásokat nem sikerül megállítania, és később szükséges lesz mégis valamilyen jogorvoslatot igénybe vennie. Ehhez célszerű a zaklatásokat "dokumentálnia", azaz tényszerűen, kommentár nélkül feljegyeznie, hogy mikor, és mi történt. A jogi eljárás során különösen fontos lehet, hogy vannak-e más szenvedő alanyai is a zaklató magatartásának. Ehhez tehát fokozottan célszerű feltérképeznie, hogy vannak-e mások is, akik hajlandóak Önnel együtt vállalni a jogi eljárást.
A szexuális zaklatás leállítása gyakran nem könnyű. Ugyanakkor rendkívül megerősítő folyamat, melyben fokozatosan visszanyeri azt az érzést, hogy a sorsát ismét saját maga irányítja. Érdemes megtalálnia a saját stílusának leginkább megfelelő eljárásokat, és azokat következetesen alkalmazni.
Akár munkáltatóként, akár munkavállalóként olvasta e cikket, meggyőződésem, hogy érdemes részt vennie a zaklatástól mentes munkahelyi környezet megteremtésében. Ehhez sok sikert kívánok!

Elérhetőség

Tel: 06302900429

Gyógyulás

Gyógyulás
A családon belüli erőszak nő és gyerek áldozatai számára a gyógyuláshoz nem elegendő az erőszakból való kilépés, történjen az akár válás, akár felnövés formájában. Az otthon megélt erőszak olyan sérüléseket okoz, amelyek túlmutatnak a testi sérüléseken, a pofonokon, a zúzódásokon, a bőrszíj okozta hurkákon, a töréseken, a megalázáson vagy az elveszített szüzességen.
A bántalmazott gyerekek és nők azt élik meg, hogy olyan ember bántja őket, aki szeretnek, és akiknek éppen az lenne az életükben a feladata, hogy szeresse, és minden rossztól megvédje őket. Ezt a hatalmas dilemmát ("Az bánt, aki szeret") egyedül nagyon nehéz feldolgozni. A gyógyulást különösen megnehezíti a családon belüli erőszakot övező hallgatás és eltussolás, ezért a gyógyulás alapfeltétele az erőszak megszűnése és a történtek őszinte, átélt kimondása. Erre sokszor csak egy nagyon jól működő felnőttkori barátság, párkapcsolat vagy pszichoterápiás kezelés teremt lehetőséget.
Gyakran felmerül az a kérdés, hogy miért nem javasoljuk, hogy az áldozat végre "elfelejtse a múltat" és "továbblépjen". Miért akarjuk, hogy "már behegedt sebeket szakítson fel". Tapasztalataink szerint a bántalmazás okozta lelki sebeket önmagában az idő nem gyógyítja be. Ezt leginkább az erőszaktúlélők számtalan testi és lelki tünete bizonyítja.
A bántalmazott felnőttek és gyerekek személyisége éveken át szisztematikusan rombolódik. Nem bíznak magukban, értéktelennek és szerethetetlennek tartják magukat. Míg a legtöbb testi seb idővel begyógyul, a lélekben megbúvó sérülések gyakran csak évek múlva kerülnek a felszínre. A gyerekkorában bántalmazott felnőtt nem mindig tudja, hogy mi miatt nem képes másokhoz hasonlóan boldog és kiegyensúlyozott életet élni. Gyakran depressziótól, állandó szomorúságtól, alacsony önértékeléstől, öngyilkossági gondolatoktól és kitölthetetlen magánytól szenved. További tünet lehet a gátolt vagy kényszeres szexualitás, a drog vagy gyógyszerfüggőség, a kényszeres veszélykeresés, a meg-nem-értettség érzése és a legkülönfélébb testi tünetek, a krónikus derékfájástól kezdve a migrénen át az emésztési problémákig.
Gyakran látjuk, hogy bár a felszínen látszólag minden rendben van, a túlélő jól teljesít, és talán sikeres életet él, ám a mélyben meghúzódó másság-érzés, magányosság és fájdalom élete minden területén kínozza. Ez a felszíni idill könnyen össze is omolhat. A bántalmazó szülő betegsége vagy halála, egy évforduló vagy más jelentéktelennek tűnő inger sokszor visszahozza a múltat, és rákényszeríti a túlélőt, hogy belenézzen egy olyan szakadékba, amit hosszú évek, esetleg évtizedek óta elkerült.
Az egykori erőszak okozta elfojtott fájdalommal és megaláztatással nagyon-nagyon nehéz szembesülni, főleg akkor, ha olyan ember tette, akit valaha szerettünk. Ezért nem is javasoljuk, hogy bárki egyedül próbálja feldolgozni az őt ért sérülést. Egy önsegítő csoport vagy képzett pszichológus nagyban megkönnyítheti ezt a munkát, és megoszthatja a túlélővel a múlt terhét. Tudnia kell azonban, hogy a fájdalmat nem a terapeuta vagy a segítő okozza - a terápiás közeg csak segít feldolgozni azt. Bármilyen fájdalmas is ez a folyamat, a feldolgozás fájdalma még mindig jobb, mint a kezeletlenség.

Semmiképpen nem ajánljuk azonban az olyan közelítéssel dolgozó pszichoterápiás kezelést, amelyben a szakember az egykori erőszak forrását az áldozat viselkedésében vagy vágyaiban próbálja feltárni. Amennyiben úgy érzi, pszichológusa, pszichiátere bármilyen formában Önt teszi az erőszak okozójává, azonnal szakítsa meg a kezelést. Terapeutájának tudnia kell, hogy az erőszak az elkövető felelőssége, nem pedig az áldozaté. Ön megérdemli, hogy olyan szakmai támogatást kapjon, amely nem elgyengíti, hanem megerősíti Önt.

Tények és tévhitek a családon belüli erőszakról

TÉNYEK ÉS TÉVHITEK A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAKRÓL

A családon belüli erőszakról a köztudatban élő tévhitek eloszlatása munkánk egyik legalapvetőbb része, mivel e tévhitek sokszor megbénítják mind az áldozatok segítségkérését, mind az ismerősek és az intézmények beavatkozását. E tévhitek csaknem kivétel nélkül az áldozatot teszik felelőssé a bántalmazó erőszakos viselkedéséért, illetve az elkövetőt patologizálják: sérült, tetteiért felelni képtelen szerencsétlennek állítják be. A valóság azonban ennek igen ritkán felel meg: az elkövetőt ismerősei és tágabb családja "rendes", "jóravaló" embernek ismeri, ezért ha az áldozatok beszélni kezdenek, sokszor senki sem hisz nekik. Tovább nehezíti az áldozatok helyzetét, hogy nemegyszer maga az elkövető is a nő viselkedésével indokolja a bántalmazást. Az erőszak megtörésének első lépése, hogy a felelősséget oda helyezzük, akit illet - az elkövetőre.

Tévhitek a családon belüli erőszakról, bántalmazásról
Tévhit: A nők is verik a férjüket. 
Tény:
 A partnerkapcsolati testi erőszakkal kapcsolatos esetek 95%-ában a férfi az agresszív fél, és nőt bántalmaz. A fennmaradó 5%-ot a férfit bántalmazó nők, illetve leszbikus és homoszexuális partnerüket bántalmazó melegek alkotják.
Tévhit: A bántalmazás a lakosságnak csak egészen elenyésző hányadát érinti.
Tény:
 Minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz partnere. Ez jelenleg Magyarországon mintegy félmillió bántalmazott nőt, és ennél valamivel kevesebb bántalmazó férfit érint.
Tévhit: A családi ügyekbe való rendőri beavatkozással könnyű visszaélni. Sok nő csak bosszúból vádolja partnerét. 
Tény: 
A nyugati statisztikák szerint a családon belüli erőszak miatti téves letartóztatások aránya megközelítőleg kettő százalék: éppen annyi, mint a többi bűncselekmény esetében. Továbbá minden törvénnyel vissza lehet élni - a biztosítási ügyek jelentős része csalás, ám a visszaélés ténye miatt mégsem akarnánk megszüntetni a kárvallottak biztosításhoz való jogát.
Tévhit: A bántalmazás főleg az iskolázatlan, szegény rétegek körében elterjedt.
Tény: 
Minden etnikai csoporton, társadalmi rétegen és lakóhelyen belül hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozatokkal.
Tévhit: A férfi ideges, azért csap oda. Az ő vállát nyomja a család minden anyagi gondja.
Tény:
 Az erőszak nem megfelelő módja annak, hogy valaki levezesse az idegességét. Semmilyen családi szereposztás nem indokolja a másik megalázását és megverését.
Tévhit: Egy pofon még belefér a szerelembe: levezeti a feszültségeket, és aztán minden rendbe jön.
Tény:
 A "pofonra csók" sztereotípia csak a tévéfilmekben működik. A gyakorlatban a pofonok nem kölcsönösek, és nem múlnak el nyom nélkül. Az első pofont követni fogja a többi, és a bántalmazás egyre szélsőségesebb és durvább lesz.
Tévhit: A bántalmazott nők mazochisták. Élvezik a verést, különben nem maradnának.
Tény: 
A mazochizmus egy pszichés betegség, amely körülbelül olyan gyakori, mint a skizofrénia vagy a többszörös személyiség. Valószínűtlen, hogy a nők többsége (illetve a nők mazochizmusáról szóló vélekedés szerint mindegyike) ebben a súlyos betegségben szenvedne. A válás vagy elköltözés sok nő számára anyagi vagy lakhatási okok miatt nem lehetséges, ezért kényszerből maradnak az elkövetővel.
Tévhit: Ha a nőnek tényleg rossz lenne, hogy verik, akkor nem maradna.
Tény1: 
A nők nagyon gyakran hisznek, vagy reménykednek a bántalmazó ígéreteiben: ilyesmi többé nem fordul elő többé. A nők gyakran anyagilag is függnek házastársuktól, nincs hová menniük, vagy félnek, hogy házastársuk bosszút áll, ha elhagyják.
Tény2:
 A bántalmazott nők számára a statisztikailag legveszélyesebb időszak a válás vagy szakítás után kezdődik.
Tévhit: A nők néha kiprovokálják, hogy verjék őket.
Tény:
 Senki sem érdemli meg, hogy megverjék még akkor sem, ha idegesítően vagy zavaróan viselkedik. Egy érett személyiségű felnőtt képes felelősséget vállalni a cselekedeteiért. A felelősség azt terheli, aki ütésre emeli a kezét.
Tévhit: A családon belüli erőszakot az alkohol okozza.
Tény: 
Az alkohol önmagában senkit nem tesz erőszakossá, viszont feloldja azokat a gátlásokat, amelyek máskor kordában tartják az erőszakra való hajlamot. Az ivás és a bántalmazás két különböző probléma. Ha az egyiket megszüntetik, attól hogy a másik még nem múlik el.
Tévhit: A legtöbb ember elítéli a családon belüli erőszakot.
Tény: 
Sok ember elzárkózik az áldozatoktól, és efféle magyarázatokat gyárt:"Szabad emberek, nekik biztos így jó", "Semmi közöm hozzá, hogy mi történik mások otthonában" (ál-liberalizmus); "Még engem is megütne", "Nem akarok bajba kerülni" (félelem); "Engem is vertek gyerekkoromban, mégis tisztességes ember lett belőlem", "Vannak nők/gyerekek, akik csak az erőszakból értenek" (erőszakos attitűdök); "Ha tényleg lenne ott valami baj, a rendőrség biztos kijönne, és bevinné a bántalmazót" (téves hit a törvényekben és a hatóságokban ); "Jó fantáziája van ennek a gyereknek", "Olyan jóravaló ember az, ismerem, soha nem tenne ilyet", "Ez a nő biztos nagyon kielégítetlen, hogy ilyesmiket beszél" (az áldozatok megkérdőjelezése). A gyakorlatban az áldozatokat messze kevesebben támogatják, mint az elkövetőket.
Tévhit: Ami az otthon falai között történik, ahhoz a külvilágnak semmi köze. A magánéletbe nem lehet beleszólni.
Tény: 
A verés és a bántalmazás számos esetben bűncselekmény, ezért nem menthető fel azzal, hogy otthon történik. Magyarországon a meggyilkolt nők 60 százaléka házastársa vagy élettársa áldozata. Ez nem egyéni, hanem társadalmi probléma.
Tévhit: A törvény megvédi az áldozatokat.
Tény: 
A világ legtöbb országában - Magyarország is ezek közé tartozik - a családon belüli erőszak áldozatait nem védi hatékonyan a jog. A rendőrségek és a bíróságok még a meglévő törvényeket sem szívesen alkalmazzák, pedig még ezek alkalmazásának esetén is sok súlyos bűncselekményt meg lehetne akadályozni, a jogalkotók pedig mereven elzárkóznak a törvények módosításától.
Tévhit: A rendőrök letartóztathatják a bántalmazót.
Tény1: 
Magyarországon családon belüli erőszak esetén a rendőrség még mindig gyakran reagál úgy, hogy "családi ügybe nem avatkozunk, csak ha vér folyik". A rendőrség köteles kiszállni a helyszínre, és ott a lehetőségeihez mérten intézkedni. (Erről lásd bővebben a vonatkozó ORFK intézkedést.) 
Tény2: 
Bár vannak országok, ahol a családon belüli erőszak áldozatait védő törvényeket megszigorították, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az elrettentés nem elég. A bántalmazásnak csak akkor lesz vége, ha a bántalmazók segítséget kapnak a saját erőszakos magatartásuk megváltoztatására.
Tévhit: A segélyvonalak és az anyaotthonok felbomlasztják a családokat.
Tény: 
A menedékházak megmentik az áldozatokat attól, hogy további bűncselekményeket áldozataivá váljanak. Egy olyan család, ahol valaki üti-veri a többieket, nem képviselhet minden áron megtartandó értéket sem a társadalom, sem az érintettek szemben.
Tévhit: Aki egyszer bántalmazó volt, az is marad.
Tény: 
Egyes nyugati országokban célzott egyéni vagy csoportterápia segítségével (amit gyakran kísér felfüggesztett börtönbüntetés) a bántalmazó férfiak képesek felhagyni a nőpartnerük elleni fizikai erőszakkal.
Tévhit: Aki egyszer bántalmazott nő volt, az is marad.
Tény:
 A tapasztalatok és a statisztikák azt mutatják, hogy az a nő, akinek sikerül végleg kimenekülnie egy bántalmazó kapcsolatból, és szakszerű segítséget kap a feldolgozásban, hamarabb észreveszi a korai figyelmeztető jeleket, és már idejekorán kilép a kapcsolatból.
Tévhit: Ha a nő nem ad okot rá, akkor nem is bántják. Csak tudni kell irányítani a férfit.
Tény: 
A bántalmazónak bármilyen indok elég lehet arra, hogy verést kezdeményezzen. Gyakori, hogy indokai teljesen ellentmondanak egymásnak.
Tévhit1: Egy gyerekszüléssel megmenthető a kapcsolat. Ha megszületik az első gyerek, a bántalmazás abbamarad.
Tévhit2:
 Még a durva férfiak is lovagiasak, ha a nő kiszolgáltatott, például ha beteg vagy terhes.
Tény: 
A családon belüli erőszak áldozatainak több mint 25%-át akkor is megverik, amikor terhes. (Az ilyen esetek 10%-ában a verés vetélést okoz.) Sokszor épp a terhesség ideje alatt kezdődnek a verések, vagy akkor válnak súlyosabbá.
Tévhit: A távoltartást a nők arra fogják használni, hogy visszaéljenek vele, és megszerezzék a közös lakást.
Tény: Egy megfelelően felkészített rendőr nem manipulálható. A távoltartást más országokban olyan helyzetekben szokták meghozni, amikor egy láthatóan összevert és megfélemlített nő fizikai védelme a tét.
Tévhit: A távoltartás csak a hajléktalan férfiak számát fogja növelni.
Tény: Az otthonukból elküldött férfiak túlnyomó többsége társas szempontból nem elszigetelt, és anyjánál vagy egyéb ismerőseinél talál szállást.
Tévhit: A távoltartás semmit nem old meg, mivel nem okoz változást az erőszakos emberek személyiségében.
Tény: A távoltartás üzenete az, hogy az állam rajta tartja a családját verő férfiakon a szemét, és nem fogadja el az otthon használt erőszakot. A távoltartásból visszatérve a tapasztalatok szerint az elkövetők csökkentik a fizikai erőszak mértékét.

Tények és tévhitek a nemi erőszakról
Tévhit1: Csak olyan nőket erőszakolnak meg, akik este egyedül mászkálnak az utcán.
Tény1:
 Bármely nő potenciális áldozat. Mivel a legtöbb nemi erőszak előre megtervezett és megszervezett, nem állítható, hogy a nők provokálják ki. A provokáló viselkedés egyébként is relatív, és a férfiak megítélésétől függ: a viktoriánus időkben vagy egyes muzulmán országokban egy kivillanó boka is provokatívnak számít(ott). E tévhit alapja az a vélekedés, hogy a nők már pusztán női mivoltukból adódóan provokálók, s ez önmagában elég az elkövető felelősségének eltörlésére.
Tény2: 
Bármely korú, társadalmi helyzetű, lakhelyű és életstílusú nő válhat áldozattá.
Tévhit: A nemi erőszak olyan, mint a természeti katasztrófák. Nincs mit tenni ellene.
Tény:
 Vannak megelőzési módok, amelyekkel növelhető a felkészültség és a biztonság. A tájékozottság, a tények ismerete és egy a női önvédelmi tanfolyam kiváló módja lehet a felkészülésnek, a támadó elriasztásának, valamint más áldozatok segítésének.
Tévhit1: Az erőszakolók pszichopaták.
Tévhit2:
 Egy férfin látszik, ha erőszakos és durva. Az ilyet el kell kerülni.
Tévhit3:
 Csak a kielégületlen férfiak erőszakolnak meg nőket.
Tény: 
A legtöbb elkövető teljesen hétköznapinak és normálisnak tűnik. Többségük fiatal, és rendelkezésére áll elérhető partner. Az erőszak hajtóerejét nem a kielégületlenség, hanem a nők gyűlölete és az áldozat feletti kontroll és hatalom jelenti.
Tévhit: A nők is kívánják az erőszakos szexet. Sok nő fantáziál ilyesmiről.
Tény1: 
A nemi erőszak nem szex, hanem erőszak, ahol a szexuális aktus csak az erőszak eszköze. A nemi erőszak nemcsak az egyes megerőszakolt nők személyiségi jogait sérti, hanem minden nő biztonságérzetét.
Tény2:
 Az erotikus fantáziálás magánügy, ezért senkin nem kérhető számon. Ezen túl az erotikus fantáziálás közben az ember maga irányítja az eseményeket - ezért ennek legfőbb élménye az élvezet és a kontroll. A nemi erőszak közben az elkövető irányít - a nők által megélt legfőbb érzések a rettegés és a kontrollvesztés. A két élmény csak az erőszakot erotikusnak tartó férfiak fantáziájában és a pornóirodalomban keverhető össze - a nők mindennapi valóságában aligha.
Tévhit: A női nem igent jelent. Egy igazi nő kéreti magát, és sosem mond elsőre igent.
Tény:
 A nők - csakúgy, mint a férfiak - képesek eldönteni, hogy érdekli-e őket a másik személy szexuális közeledése vagy sem. A "vonakodó nőiesség" mítosz, amelyet a nők valós igényeinek és tapasztalatainak elhallgattatására használnak.
Tévhit: Nem lehet megerőszakolni olyan nőt, aki nem akarja.
Tény1: 
Egy izgalmi állapotban levő férfi nemi szerv bármely testbe képes behatolni. Féléves csecsemő, férfi, élettelen női holttest is esett már nemi erőszak áldozatául - a hüvely nedvesedése egyáltalán nem szükséges a behatoláshoz.
Tény2:
 A nők - a férfiakkal ellentétben - sosem tanulják meg testüket megvédeni és szükség esetén fegyverként felhasználni, ezért a veszélyhelyzetre sokszor teljes bénultsággal és lefagyással. A szexuális helyzetet vagy aktust mélyen ellenző nőn azonban nem segít, ha lebénul - bénultsága könnyen magyarázható nőies önalávetésnek.
Tévhit: A nemi erőszak spontán módon történik. A férfi nem tehet róla. Az ösztönei erősebbek nála.
Tény: 
Az erőszakos nemi közösülések több mint 80%-a részben vagy egészében előre megtervezett, és az esetek jelentős részében az áldozat otthonában vagy otthonának közelében történik, és az elkövető az áldozat számára ismert személy.
Tévhit: A férj nem követhet el erőszakot a feleségén. A házassággal egy asszony azt is vállalja, hogy bármikor eleget tesz házastársi kötelességének.
Tény: 
A nőnek a házasságon belül is joga van nemet mondani. A házasság állapota senkit sem foszt meg sem alapvető emberi, sem állampolgári jogaitól. 1997 óta Magyarországon a házasságon belüli nemi erőszakot a törvény is bünteti.
Tévhit1: A nemi erőszak este, sötét utcán történik. Az elkövető idegen férfi.
Tévhit2:
 Nincs mit tenni. A legjobb, ha a nők nem járkálnak egyedül. 
Tény: 
A legtöbb nemi erőszak az áldozat otthonában, illetve otthonának környékén történik, az elkövető pedig az esetek túlnyomó többségében az áldozat ismerőse vagy rokona.
Tévhit: Jobb az otthon biztonságos falai mögé húzódni, és nem kísérteni a sorsot.
Tény: 
Az otthon messze a nem a legbiztonságosabb hely. A legtöbb nemi erőszak az áldozat otthonában, illetve otthonának környékén történik. Az elkövető az esetek túlnyomó többségében az áldozat ismerőse vagy rokona.
Tévhit: A legtöbb nemi erőszakot cigány férfiak követik el fehér nők ellen.
Tény: 
A legtöbb nemi erőszak azonos faji hovatartozásúak között következik be. Az erőszakosság mértéke és gyakorisága minden etnikai csoportban és minden társadalmi-gazdasági szinten hasonló.
Tévhit: Nem kell a múlton annyit rágódni. A nemi erőszakot is el kell felejteni, és tovább kell lépni. 
Tény: 
A nemi erőszakot elkövetők 87 százaléka fegyvert hord magánál, vagy bántalmazással, esetleg gyilkossággal fenyegeti áldozatát. A nemi erőszak során a legtöbb nő attól fél a legjobban, hogy a támadó megcsonkítja vagy megöli. Ez az élmény sok nő további életformájára meghatározó hatással van, a rettegés mindennapjainak részévé válik. Megfelelő szaksegítség híján a lelki erőszak okozta sérülések évekkel azután is megmaradnak, hogy a testi sebek már begyógyultak.
Tévhit: Ha egyszer feltámad a vágy, a férfinak muszáj kielégülnie.
Tény:
 Senkinek nincs joga, hogy egy másik ember testét annak akarata ellenére puszta tárgyként és testnyílásként használja. Mindenki felelős a saját nemi vágyai erőszakmentes kielégítéséért. Ha csakis a kielégülés a cél, akkor erre más olyan lehetőség is van, amelyekhez nem szükséges egy nő jelenléte.
Tévhit: A legtöbbször nem is történik erőszak, csak a nő meggondolta magát, vagy bosszúból vádaskodik.
Tény: 
A nemi erőszak miatti hamis bejelentések aránya körülbelül 2-2,5% - nem több, mint a többi bűncselekmény esetében.
Tévhit: Ma már mindenhol kapható gázspray, ami biztonságot nyújt.
Tény: 
Mivel a legtöbb nemi erőszak az áldozat vagy az áldozat partnerének az otthonában történik, a nőknél nincs gázspray vagy más önvédelmi fegyver. A nő leghatékonyabb fegyvere a saját teste. A női önvédelmi tanfolyamokon egyszerű, ugyanakkor hatásos védekezési technikák sajátíthatók el.
Tévhit: Nem lehet erőszakról beszélni, ha az áldozat nem védekezett.
Tény1: 
Egy szexuális támadás életveszélyes is lehet; a legfontosabb az adott helyzetben az, hogy az áldozat túlélje. Egy rablótámadás során is ritka, hogy az áldozat megpróbálna ellenállni, mégsem feltételezi róla senki, hogy önszántából vált meg értékeitől.
Tény2:
 A női szocializációnak nem része az aktív önvédelem képességének megtanulása. A nők a támadáskor sokszor egyszerűen lefagynak, ám ez nem jelenti azt, hogy nem akartak védekezni, vagy beleegyeztek volna a közösülésbe. Az Európai Unió ajánlása szerint a nemi erőszak bűncselekmény megállapításának kritériuma nem az alkalmazott erőszak mértéke, hanem a nő beleegyezésének hiánya kell hogy legyen.

Tévhit: Az a nő, aki becsípett vagy drogozott, gyakorlatilag beleegyezett a szexbe.
Tény: 
A döntésképtelenség nem azonos a beleegyezéssel, hiszen egy kiszolgáltatott, öntudatlan emberrel való szexuális kapcsolat lehetetlenné teszi a tudatosságot és a kölcsönösséget.

Nők elleni erőszak

A nők ellen ierőszak az ENSZ meghatározása szerint:
"A nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos tett, mely testi, szexuális vagy lelki sérülést okoz vagy okozhat nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában.
Beleértendő, de nem korlátozandó a testi, szexuális és lelki erőszakra, melyet az áldozat a családon belül szenved el, ide értve a bántalmazást, a lánygyermekkel való szexuális visszaélést, [...] a házasságon belüli nemi erőszakot [...]"
(Deklaráció a Nők Elleni Erőszak Megszüntetéséről, 1993)

A nők elleni erőszak a nők elleni diszkrimináció legszélsőségesebb formája, ám csak egy azok közül. A nők alacsony részvétele a politikai életben (a magyar parlamenti képviselők megközelítőleg 8 százaléka nő), a tanulástól és a választójogok gyakorlásától való eltiltás, tiltása (hazánkban a nők 1945 óta szavazhatnak vagyoni helyzetüktől függetlenül), a munkahelyi "üvegplafon", amely egy bizonyos ponton túl nem engedi a női alkalmazottak előléptetését, a nők férfiakhoz viszonyított alacsonyabb bérezése néhány más kiemelkedő példája a nők tágabb társadalomban megélt hátrányos megkülönböztetésének.
Amíg az állami intézmények nem garantálják a nők családon belüli fizikai biztonságát, és ez nők százezreinek halálához vezet szerte a világon, addig a nők elleni diszkrimináció széles skáláján a családon belüli erőszakot kiemelt helyen kell kezelnünk. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a nők ellen elkövetett bűncselekmények között egyértelműen a családon belüli erőszak a leggyakoribb halálozási ok. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a családban, az otthon falai mögött folyó erőszak a privát szféra sérthetetlenségénél fogva gyakran láthatatlan, ami az áldozat számára jelentősen megnehezíti a segítségkérést, a környezet számára pedig a segítségnyújtást.
A nők elleni erőszak fajtái
Nők elleni erőszaknak nevezünk minden olyan erőszakot, amely a személy nemi hovatartozása miatt történhet és történik meg valakivel. Az alábbiakban partnerkapcsolati erőszak legjellegzetesebb példáit soroljuk fel.
Szóbeli (verbális) erőszak
A nő lekicsinylése, sértegetése, gúnyolódás, nevetségessé tevés (például a nő külseje, vallása vagy faji hovatartozása miatt), bántalmazással, veréssel való fenyegetés, gyerekek elvételével, öngyilkossággal való fenyegetés
Lelki erőszak
Alapvető érzelmi igények és szükségletek megtagadása, barátoktól, munkától, családtól, kedvenc foglalatosságoktól való elszigetelés vagy eltiltás, féltékenység, nő önbizalmának módszeres lerombolása, elzárkózás a problémák közös megbeszélésétől, nő állandó hibáztatása, értéktárgyainak összetörése, tárgyak összetörése/dobálása/csapkodása, fegyverrel való fenyegetőzés, félelmet keltő viselkedés (dühödt nézés, üvöltés), támadó faggatózás, életveszélyes/ijesztő autóvezetés, telefon és egyéb kommunikációs csatornák lezárása, telefonon való állandó ellenőrzés, nő zsebeinek/táskájának átkutatása
Testi (fizikai) erőszak
Lökdösés, pofozás, fojtogatás, haj húzása/kitépése, ököllel/eszközzel való ütés, rugdosás, harapás, rázás, égetés, fegyverrel (késsel, lőfegyverrel, nehéz tárgyakkal) való fenyegetés vagy bántás, alapvető testi igények és szükségletek megtagadása (éheztetés, szomjaztatás, alvásmegvonás, ürítkezés kontrollálása), bezárás, kizárás, megkötözés és mozgásszabadság korlátozása
Szexuális erőszak
Nem kívánt szexuális tevékenységre való kényszerítés, nemi erőszak, szexszel való fájdalomokozás vagy megalázás, tárggyal való nemi erőszak, intim testrészeik bántalmazása, másokkal való közösülés/prostitúció kényszerítése, reproduktív jogok korlátozása: fogamzásgátlás akadályozása vagy kényszerítése, terhességre vagy abortuszra kényszerítés
Gazdasági erőszak
Anyagi függésben tartás, munkáról való lebeszélés vagy eltiltás, nő fizetésének elvétele, mindennapi kiadások megkérdőjelezése és fillérre való elszámoltatása, közös néven levő céggel (Bt., Kft.) való sakkban tartás/zsarolás
Miért tűrik a nők a családon belüli erőszakot?
Számtalan oka lehet annak, hogy a nők nem lépnek ki egy erőszakos kapcsolatból. Az alábbiakban a leggyakoribb okokat és indokokat ismertetjük:

A gyerekek: "A gyerekeknek szükségük van apára. Egy erőszakos apa is jobb a semminél." 
Házastársi eskü:
 "Megfogadtam, hogy a felesége maradok, míg a halál el nem választ. A rossz tulajdonságait is el kell fogadnom." 
Szerelem:
 "Szeretem. Amikor nem durva, boldog vagyok. Ha vele maradok, talán a szerelmem megváltoztatja." 
A valóság letagadása:
 "Nem is igazi erőszak, amit velem csinál. Ki lehet bírni. Más nőknek sokkal rosszabb."
Szégyenérzet: "Jobb, ha nem tud erről senki. Nem bírnám elviselni, ha kiderülne, miket csinál velem."
Bűntudat: "Biztosan én tehetek róla. Valamit nem csinálok jól. Megérdemlem, hogy így bánik velem."
Az önbecsülés hiánya: "Úgysem találnék nála jobbat. Azt mondja, hogy csúnya vagyok, és ráadásul rossz anya és feleség."
Félelem: "Megfenyegetett, hogy ha elhagyom, utánam jön, és megöl engem is, meg a gyerekeket is."
Beletörődés: "Úgysem tudok változtatni a helyzetemen. Ő az erősebb. Senki sem segíthet rajtam."
Felelősségérzet vagy társadalmi nyomás: "A családnak mindenképpen együtt kell maradnia. A család összetartása a nők dolga."
Anyagi biztonság vagy gazdasági függés: "Nem tudnám egyedül eltartani magamat és a gyerekeket. Egyébként is, hová mehetnék?"
Érzelmi zsarolás: "Azt mondta, nem tud nélkülem élni. Azt mondta, öngyilkos lesz, ha elhagyom."